Rizikó

 Alaptészta:

• 20 dkg liszt
• 15 dkg cukor
• 1 cs. sütőpor
• 2 db tojás
• 15 dkg vaj

• Fűszerek és egyéb ízlés szerint. (Gyömbér, mogyoró, mazsola, dió, mandula, fahéj, vanília, kókuszreszelék, aszalt gyümölcsök, csokoládé, kakaópor, reszelt citrom- ill. narancshéj, aromák és gyümölcsolajok stb.)

A lisztet, cukrot és a sütőport összekeverjük, a tojásokat pedig felverjük. Összeöntjük mindezt s a vajat is belecsorgatjuk, alaposan összedolgozzuk. Kellemes lágy tésztát kapunk. Sütőpapíron kisebb halmokat képezünk belőle és 180°C-os előmelegített sütőben 10-12 perc alatt megsütjük.
(Ha egy sütőlappal dolgozunk, a tepsiből papírral együtt vegyük ki a süteményt, mert eleinte még sülve is lágy a tészta. Így ha kicsit hűlnek a korongok, később könnyebb leválasztanunk a papírról.)

A lány épp egy illatozó forró tepsit tartott kezében, mikor minden érdeklődése elferdült egy másik irányba. Füle, szeme, bőre, orra és egyáltalán: minden figyelme vérezve szakadt le a sütemények ropogós kis oldalairól. Elhagyták a reszelt citromot, elhagyták a fahéjat, elhagyták a gőzt s elhagyták a forró tepsit.
Egy hang irányába nézett. Fülelt, összpontosított, figyelt. Érezte táguló pupillái feszülését, érezte fülének fókuszálását, de legfőképp érezte pórusait, arcbőrét: elpirult. Hevesebb, kapkodóbb lett. Alig várta, hogy az a rohadt tepsi kikerüljön két keze közül, alig várta, hogy jobban halljon s várta: bárcsak most felszívódna mindenki. Leülhessen, hátradőljön és élvezze. Magába szívja, tudatosítsa, következtetéseket vonjon le és legfőképp: átérezze.
De nem.
A tepsi a kezében gőzölgött, a sütemények még mindig ontották citrom és fahéj aromáját, még mindig nem tudott leülni, még mindenki ott volt és még mindig figyelnie kellett.
Becsúsztatta az utolsó adagot a sütő forró ölelésébe, majd rohanva, de feltűnést kerülve igyekezett szobájába-itt talán a nyugodt informálódás kis szigetének szeletét magáénak tudhatja... Fáradt derekát pihegő macskája tekergő teste mellé fektette és igyekezett összpontosítani.
Nehezen ment. Odakintről zúgolódó hangzavar moraja szivárgott be hozzá. Felhördülések és kritikusan cinikus megszól(al)ások.
Zavarta őt, szörnyen. Ám végül annak tulajdonította mindazt, hogy még nem bukott le. Ez tény.
"Oké, úgy látszik elég ügyes vagyok.."
Persze mindez idő alatt elmondhatatlan szorongás lett úrrá rajta. És zavarban volt. Úgy képzelte, mintha villódzó felirat jelezné homlokán: ő is "az".
Babrált mindennel, míg szobájába ért. És próbálta elterelni figyelmüket. Gyorsan kínálta körbe a friss süteményt, és egyszer-egyszer fennhangon ő is "ellenük" szólt.
Holott...tudta: talán a III. WW alakulna ki, ha megtudnák: ő hasonszőrű elesett bárány.
Rengeteg információról maradt le mégis, bármennyire is igyekezett.
Szomorú volt és dühös, amiért lemaradt. Noha... a műsor legkényesebb pontján ő maga kapcsolta el unott arckifejezést magára öltve a tévét. A lány itt már túletetésről, almákról, napi mérlegelésről és megannyi rá tipikusan-ám rejtve-jellemző "tünetről" beszélt.
Nem tudott mit tenni. Érezte, hogy zavarban van, hogy észreveszik, hogy valamelyik ilyen "jel" majd elárulja őt, s félt attól, hogy észreveszik azt, hogy zavarban van...

Bulimarexia