Leírni sem tudja a fojtó, koponyát nyomó érzést, melyet Ő vált ki. Undorító szörnnyé lépett át a Férfi, kit valaha teljes szívből szeretett. S most már csak azt szeretné, ha nem lenne. Néha jó, hogy van, azt mondja. De... Jó volna csak egymaga és senki más. Idegrendszer-rágcsáló ócska férfiak nélkül.
Miért Ő?!
Hisz még csak felocsúdni sem tud egyik vereségéből, máris kapja arcába a következő pofont.
Lénye pedig másfelé szárnyal. Dalokon mereng, verset ír. Szépségeket keres egy kupac fűben, illatokat kombinál. Hangulati képek mozaikját illesztgeti vágyakká.
A Férfi pedig egyszerűen más.
Nem is férfi Ő. Nem tudja meghatározni, ki és mi is az ő hajdani szerelme.
Szíve kérgessé vált, páncélként vonva körbe gyenge lelkét a Férfi elől. Megváltozott.
Nem szereti azt aki mostanra lett. Sőt gyűlöli magát. De legfőképp gyűlöli a Férfit, amiért most gyűlöli magát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése