AlOne

Nem szeretem ezeket a pillanatokat..

Csendesen duruzsoló Reviczky Gábor mesél a fürge kis madárról ki magabiztosan tartja meg magát egy ujjnyi, ám magas nádszálon. Farka aprókat rebben a széllel ellenben. És R. G. csak mondja és mondja. Fázik a lábam, persze nincs rajtam zokni. Egy kinyúlt melegítőnadrág egyetlen hőtartóm. Ezer dolog kavarog bennem. Kizökkenteni csupán néhány felerősödő hang képes, hiszen a kis éji ismertető természetesen szímfonikus zenei aláfestéssel színezett. Megjegyzem még: a mormogás olyannyira tökélyre fejlesztett, hogy a lényeges dolgokat egyáltalán nem érteni. A nemlényegeseknek is csak minden második szótagát. A zene persze annál hangosabb.

Szemüregeim kezdenek résessé válni. Érzem ahogy forog a szemgolyó, érzem, ahogy nyüszít, nyikorog minden idegszál és érzem: mélyül a gödör, melynek helyén reggelre hatalmas puffatag táska nő. Kettő.

Szóval nem szeretem, mert egyedül vagyok. A lehangolóan idegenséget sugárzó műsor csak adja az ívet, a kislámpa fénye fokozza és a csendes, hideg és üres nappali, a görnyedten-fáradtan töltött percek pedig felteszik a pontot mindezek i-jére.

M. hazatér holnap. A déli nap már itt ér feje fölé.

Ebéddel készülök.

Gombás raguleves, csülökpörkölt és bukta lesz a menü. Legalábbis azt szeretném.